Hol is kezdjem?
Egyszer, jó pár évvel ezelőtt elváltam. Nem volt szép történet, de most nem is ez a lényeg. Azt hiszem azóta nem találom a helyemet.
A válás után kezdtem
összeszedni magamat, hamarosan új párt is találtam, viszont a
munkahelyemen nem éreztem jól magamat. A munka már unalmas volt, a
munkahelyi igazságtalanságokat pedig egyre nehezebben viseltem, mégis
hosszú években telt mire végre rászántam magam a váltásra. Aztán
megtörtént a csoda és két hét alatt találtam új munkahelyet. Rövid ideig
úgy tűnt, hogy ezzel meg is oldottam a problémát. De sajnos rá kellet
jönnöm, hogy ez sem segített, mert nem (csak) a munkahellyel van a baj,
hanem velem (is) 🙂 Közben a párommal is szakítottunk. Így aztán egy
szép napon, amikor már reggel nem tudtam felkelni és hányingerrel küzdve
nem kis késéssel beértem munkahelyemre, úgy döntöttem tenni kell valamit.
Felmondok és utazni fogok!
Végülis 10 és fél év munka után megérdemlek egy fél év pihenést! Kb. fél
óra alatt összeállt a fejemben az útiterv. Dolomitok (ez már be volt
fizetve) – Svájc (részben ismerős meglátogatása, részben befizetett út )
– Francia Riviéra – Mont Blanc túra (már úgyis régen szemeztem ezzel az úttal – és lezárásképpen egy kis Madrid – El Camino -Barcelona, ez már egyedül 🙂
Ühüm, szép kis terv, de miből is fogom ezt finanszírozni?
Mivel akkor fizettem vissza a lakáshitelemet, így nem volt túl sok
megtakarításom. Hát akkor vegyünk fel újabb hitelt! Bár közgazdász
vagyok, akkor annyira ki voltam borulva, hogy csak azt néztem mi az amit
a legkorábban megkapok és nem azt, hogy mennyibe fog ez kerülni. Bár
még így is olcsóbb volt, mint amennyibe a gyógykezelésem került volna,
ha még egy perccel tovább maradok annál a cégnél.
Egy hét alatt megkaptam a hitelt és ahogy megérkezett a számlámra a pénz rögtön felmondtam.
Boldog voltam és felszabadult!
Valószínűleg ezt látta rajtam
az a fiú is, akivel megismerkedtem a Dolomitokban, mert a svájci utam
alatt végig “zaklatott” az sms-eivel és a francia útra már
együtt mentünk. És a camino… nehéz döntés volt, de lemondani
semmiképpen nem akartam róla. Ö nem tudott velem jönni, és én egyébként
is egyedül szerettem volna végigjárni az “utamat”. Így aztán maradt a rövidítés.
Szóval az én caminom Burgosnál kezdődött és Santiago de Composteléban
ért véget (földrajzilag). De nem az számít, hogy mennyit gyalogolsz,
hanem hogy hogyan.